18. fejezet: Az utolsó Seoul-i nap...

*Sophie szemszögéből*

Rettenetes fejfájással keltem fel. A sok sírás tönkretett. Mindenesetre, felkeltem, és elindultam a fürdőbe.

Próbáltam rendbe hozni az arcomat, ami elég nehéznek bizonyult. Szemeim pirosak, duzzadtak, és fáradtak voltak. Hogy ezt hogyan fogom tudni eltüntetni, az egy nagyon jó kérdés...

De hiszen. Azért vagyok sminkes, hogy ezt megoldjam.

A reggel további részében nem tartózkodtam sokat a szobámon kívül.
Gondolkodtam, hogy szóljak-e a többieknek a távozásomról.
Nem tudtam mi lenne a helyes.
Hiszen...ha elmondom nekik, az biztos, hogy elengedni nem fognak, emellett pedig kikérdeznek, mi is az oka a hirtelen távozásnak. Muszáj lenne megmondanom az igazat, és akkor biztos, hogy nem hagynák annyiban a dolgot kettőnkkel. Ezt pedig nem szerettem volna. Ha magától nem alakultak ki a dolgok, segítséggel se alakuljon ki semmi.
Ha meg nem mondom el nekik...óriásit csalódnak bennem, mert nem fogják tudni hova tűntem, egyik napról a másikra.
Egyiket sem szeretném.
Mégis. Valamilyen formában elkell, hogy búcsúzzak tőlük, hiszen hazamegyek, nem fogunk többé találkozni.

Éreztem, kikell kapcsolnom valahogyan az agyamat, ezért elkezdtem pakolni. Előcipeltem a bőröndjeimet, a ruháimat pedig egyessével hajtogattam bele.
Vegyes érzelmekkel cselekedtem...
Nem tudtam eldönteni. Örülök most ennek, vagy sem!?
Jó lesz újra otthon lenni, de...nekem Szöul volt egy biztos pont...és ide sem jöhetek egy jó ideig.

Egy mély sóhajjal hajtottam be egyik bőröndöm tetejét, majd húztam körbe rajta a fémszínű zipzárt.
A másikat is magam elé vettem, és abba is belepakoltam a dolgaimat.
Csak annyi dolgot hagytam kint, amennyire még szükségem lehet.
Végül félretettem a poggyászokat, és az ágyamra ülve vettem kezembe a mobilomat.
Rin...felkell hívnom. Nem intézhetem el csak ennyivel.
-Szia Sophie!! Arra gondoltam, hogy holnap délután elmehetn...
-Ezek szerint nem láttad az üzenetemet. -sóhajtottam
-Miről beszélsz?
-Sokkal egyszerrűbb lenne, ha elolvastad volna azt a pár szót.
-Várj! Megnézem.
Pár perccel később kezdett el kiabálni velem csak.
-És ha ezt most nem látom, akkor...
-Akkor elmegyek, igen, egy szó nélkül! Nem én tehetek arről, hogy figyelmetlen voltál!
-Aha...szóval én vagyok a hibás...
-Ne érts félre Rinnie.
-Nem érdekelsz Sophie.
És ezzel kinyomta a telefont...
Összevesztem a legjobb, és egyben egyetlen barátnőmmel. Megbántottam, és szörnyen utálom most magamat. Halkan szipogni kezdtem, és ez lassan átfordult zokogásba. Nem tudtam elhinni, hogy egy hónap alatt így felfordulhat az egész életem...

*NamJoon szemszögéből*

Ha már holnap elmegy a lány, akit én személy szerint imádtam, beszélek vele pár szót, és értesítem, hogy míg mi ma próbálunk, addig ő PD-Nimmel fog beszélgetni.

Kopogással kértem beinvitálást a szobába, melyet készségesen meg is kaptam.

-Sophie...hogy döntöttél?

-Semmi sem változott. -közölte érzelemmentes hanggal

-Hát...jó. Szerintem, ne beszéljünk most erről. Azért jöttem, hogy elmondjam, bekell mennünk az ügynökségre.

Kicsit lódítottam, hiszen ez elég mellékes dolog volt, legfőképpen az érdekelt, sikerült-e meggyőznöm tegnap, de látszólag nem.

***

Körülbelül húsz perccel később indultunk is a dormból. A furcsa, hogy Jimint legalább két napja nem láttam...döbbenet. Úgy néz ki mint a mosott szar...

A kisbuszba ahogy beszálltunk, Sophie Suga mellé vágódott, Jimin Tae, és Jungkook közé, Mi, Jin, Hobi és Én pedig egymás mellé.

Jót beszélgettünk így hárman. Végre felhőtlenül nevettünk, mosolyogtunk, de amikor megérkeztünk, és szólni akartam a többieknek, rögtön lefagyott arcomról a mosoly.

-Mint akiket elraboltak. Ne legyetek már ilyenek...komolyan mint a depressziósok. Na kifele. -ezt már egyszerűen rossz nézni...

-Én mindig ilyen vagyok, nem tudom mit hisztizel...-morgott Yoongi

-Nem rád gondoltam...-célozgattam a két jómadárra, de nem úgy tűnt, mintha leesett volna nekik

Miután mindenki leszállt, bementünk az ügynökségre. Illedelmesen köszöntünk a portán, majd én Sophiehoz sétáltam.

-Téged vár az igazgató. Mi próbálni megyünk. Az ötödiken leszünk, ha keresnél minket. -mosolyogtam halványan

Bólintott, majd el is indult az irodába, mi pedig a lift felé vettük az irányt, hogy egy jó, hosszú, fárasztó próbán essünk túl.

*Sophie szemszgéből*

Elindultam az igazgató irodájába, majd mikor az ajtónál álltam, bekopogtam. Amint engedélyt kaptam arra, hogy bemenjek, már nyomtam is lefelé a kilincset, és egy halk üdvözlés, majd meghajlás után beljebb sétáltam, és leültem a kényelmes, bőrfotelba.
-Nos, kedves Sophie. Biztos a döntésében? -méregetett...mintha...kicsit csalódott lenne
-I...igen. -kínosan köhögtem, majd egy esetlen bólintást tettem hozzá
-Elárulná az okát? Hiszen...biztosan van valami nyomós indok.
-Nem...semmi különös. Egyszerűen csak...túl sok volt ez így egyszerre. -próbáltam magyarázkodni, hátha elhiszi, de nem gondolnám, hogy összejött
Mindenesetre...semmiképp nem fogom elmondani az igazat. Nem akarom Jimint bajba sodorni.
-Hát jó...ha nem mondja el, hát ne mondja el. Nem fogom harapófogóval kihúzni magából. De egyet azért áruljon el... -kis szünetet tartott- A tagoknak köze van hozzá?
Megijedtem, és kicsit meg is ugrottam a székben, de egy heves fejrázással tagadtam.
-Ezek szerint igen....-kuncogott- Sophie a homlokára van írva...-ciccegett
Kínosan elmosolyodtam, majd újra megszólított.
-És...mikor indul?
-Holnap reggel...hajnalban. -bámultam a kezemet, mintha valami nagyon érdekeset látnék...pedig csak a lepattogzott körömlakkom látható...
-A srácok tudnak róla? -forgatta kezében a saját nevével ellátott tollat
-Csak NamJoon. Nem szeretném, hogy marasztalni próbáljanak. Így is nehéz döntés volt. -sóhajtottam, és nyeltem egy nagyot, nehogy utat törjenek a könnyeim
-Megértem! Nos...nekem több kérdésem nem lenne! Kínozni sem akarom! Viszont egy aláírást még kérnék! -elém tett egy papírt, és egy fekete színű, tűfilcet- Ez a felmondási lap. Olyat állíttattam elő magának, amely visszavonható. Ez azt jelenti, bármikor visszafogadom!
-Köszönöm! -hajoltam meg ülve, majd gyorsan aláírtam a papírt
-Most távozhat. A fiúk még próbálnak, szóval menjen a táncterembe. Az ötödiken találja meg őket.
Bólintottam, majd megköszönve az eddigi bizalmat, és munkáltatást, elindultam az ajtó felé.
-És ne feledje Sophie! Én visszavárom! -mosolygott
Visszamosolyogtam, és talán, az utóbbi időben most tudtam igazán megereszteni egy vigyort, őszintén.
Kiléptem a szobából, és elindultam felfelé a próbaterembe.
A lift gyorsan "felröpített", én pedig a hang után menve találtam rá a megfelelő helyiségre.
Kopogtam, hiszen ha jól hallottam, pont most végeztek, így hallhatták a beszűrődő koppintást. Benyitottam, és csak annyit láttam, hogy Jimin, Taeval, és Kookkal nevet, majd mikor meglát a tükörben a mosoly lehervad az arcáról, és elkezd a mosdó felé menni.
Elrontottam a jókedvét...
Pedig. Olyan régen nem láttam már így...
De ha azt nézzük...ő is sokszor rontotta már el a kedvemet.
Akkor én miért ne!?
-Hát te mi járatban? -jött oda hozzám Nam
-Végeztem PD-Nimnél, és hozzátok küldött...
-Oh értem. Akkor...ülj le oda. -mutatott egy padra- Nem sokára végzünk.
Elmosolyodtam, majd odasétáltam a megadott helyre.

*Két órával később*

Már alig vártam, hogy vége legyen az egész próbának. Jimin teljesen kikészített.
A leizzadt teste, vizes tincsei, melyek a szemébe, arcába hullottak. Annyira...gyönyörű volt.
És annyira...szeretem. Mégsem érek ezzel sokat.
Amint lehetett, mentem is ki az egész épületből. Az ajtó előtt elbúcsúztam a helytől, és úgy mentem tovább a kisbuszig.

Rövidesen haza is értünk. Senkinek nem szóltam egy szót sem, kivéve Namnak. Tőle azért elbúcsúztam, de megmondtam neki, hogy reggel ne keljen fel, nehogy a többiek is megébredjenek.

"- Köszönök mindent NamJoon! Nagyon hálás vagyok Nektek!
-Mi köszönjük Neked a csodás munkádat. Sokat jelentettél Nekünk! -ölelt meg szorosan
-Remélem most már Jiminnel sem lesz semmi. -szusszantottam
-Reméljük! De azért a kapcsolatot tartani fogjuk, ugye?
-Természetesen! -bólintottam, és én is magamhoz szorítottam"


A szobámban gyorsan lefürödtem, és körbe járkálva kezdtem "elbúcsúzni" a szobától is. Az emlékek rohamosan feltörtek bennem, így újabb sírás hullám ment rajtam végig, míg végül el nem aludtam.

Szerettelek Seoul...ígérem visszafogok jönni!