19. fejezet: My destiny with you in the future

*Sophie szemszögéből*

"Senki nem jött ki...a srácokra természetesen nem számítottam, de én bíztam Rinben, hogy ennyire nem vette magára a tegnapiakat. Miért kell mindennek rosszul elsülnie?
Miért fáj ennyire az, hogy itt kell, hogy hagyjalak Seoul!?
Magamba szívtam a levegőt, majd lassan eresztettem ki azt tüdőmből. Szememből egy-két könnycsepp is legördült.
Talán a csalódottságtól...
Talán a fájdalomtól...
Talán a megkönnyebbüléstől...
Nem igazán tudom. Annyi biztos, hogy most itt kell, hogy hagyjam ezt a csodahelyet, mely egy menekülési útvonalnak számított számomra, a nehéz időszakban.
Remélem egyszer visszatérhetek majd, és boldog lehetek itt, ténylegesen beindítva egy sikeres, jól futó karriert.
Gondolataim tömkelege közt mentem tovább a sorban, mígnem én következtem az ellenőrző kapunál. Gyors meghajlás után dobtam fel csomagjaimat a szalagra, mely átnézte bőröndöm tartalmát. Szerencsére semmi illegálisnak számító dolgot nem észlelt a masina, így már mentem is tovább, hiszen a bemondó értesített.

"Az európai járat tíz percen belül elindul! Sziveskedjenek kedves utasaink elhagyni az épületet, és a járműre felszállni! Köszönjük!"

Eleget téve a hangos, női hang kérésének, elindultam.
Húztam magam után poggyászaimat, melyek zörögtek, kattogtak mögöttem.
Már épp a fotocellás ajtó elé értem, amikor a nevemet hallottam meg a távolból...
Olyan ismerősen cseng ez a hang...
-Sophie! Ne menj ki azon az ajtón! Kérlek! Maradj itt! Ne haragudj!
Könnyeim utat törtek maguknak, és egy mély szusszantás kíséretében megráztam fejemet, és integetni kezdtem.
Innen nem tart vissza semmi.
Semmi sem...
Még utoljára eltátogtam egy mondatot, mielőtt kiléphettem volna az épületből:
-Sajnálom! Nagyon sajnálom, Rinnie!"
--

Zihálva, heves szívveréssel ültem fel az ágyamban.
Csak egy rossz álom. Ez nem fordulhat elő! Nem!
Telefonomért nyúltam, mely a szekrényen pihent. Feloldottam, és kissé idegesen, kissé pedig izgatottan konstatáltam, hogy hajnal öt óra. Ez azt jelenti, hogy két és fél órán belül indul a gépem.
Gyorsan kiugrottam az ágyamból, és a fürdőben rendbetettem az arcomat. Elkezdtem öltözködni, végül, mikor teljesen, indulásra készen álltam, egy papír cetlit vettem kezembe, és egy tollat.
Minden gondolatomat összeszedten, amit fontosnak találtam, és gondosan leírtam. Visszaolvasva a kis búcsúszöveget, elsírtam magam.
Szerettem ezt a hét hülyét...
Csak...az egyiket túlságosan is...a legtörpébbet, akit sohasem fogok elfelejteni.
Halkan nyitottam ki a szobámként szolgáló helyiség ajtaját, majd csuktam azt vissza. Utoljára körbenéztem, mindent elpakoltam-e, és csak utána mentem a konyhaasztalhoz.
Letettem a cetlit, és végig simítva a székeken, egyessével kicipelve bőröndjeimet pakoltam ki.
Hívtam egy taxit, és míg várakoztam, gondolkodtam.
Vajon ki fog jönni Rin a reptérre?
Oh Sophie...olyan buta vagy.
Időpontot sem adtál szegénynek, így hogy a csudába jelenjen meg.
Rémes vagyok...
Rövidesen leparkolt elém a taxi, így a sofőr segítségével bepakoltam a poggyászaimat a csomagtartóba, és beszálltam a hátsó ülések egyikére, kifelé bámulva az ablakon.

Csak néztem kifelé az üvegen, néztem a mellettünk elsuhanó autókat, fákat, növényeket, és azon járt az agyam, vajon megfogom-e bánni...

Megbánom, vagy jól cselekedve, a helyes utat választottam!?

Nem igazán jutottam dűlőre...nehéz helyzetben álltam. Lehetséges, hogy nem a gyáván való megfutamodás volt a legjobb ötlet...mert ez az volt. De nem tudtam volna így velük élni tovább egy lakásban. Elköltözhettem volna, és akkor nem lennék most egy taxiban, úton a reptér felé, de én rögtön menekültem. Mint mindig...

-Megérkeztünk, Kisasszony! -zökkentett ki gondolataimból a sofőr mély hangja

Magamra erőltettem egy mosolyt, majd a középkorú úr segítségével elővettem a bőröndöket, és miután kifizettem az úti költséget, ő elszelelt, én pedig kicsit töprengve a hatalmas épület előtt indultam el.

A benti zsúfoltság furcsán érintett, hiszen nem erre számítottam. Nem hittem volna, hogy ennyi ember lesz itt ilyen korán.

Vállat vonva az egyik jegyárushoz mentem, és megadva a fiatal hölgynek az utazási céljaimat, ő kiadott nekem egy repülőjegyet, melyet kifizettem, és az egyik padhoz sétáltam. Leültem, és a hatalmas kijelzőket kezdtem vizsgálni...még van egy óra indulásig.

Elővettem a mobilomat, és írtam egy SMS-t anyának, hogy mikorra várják nagyjából az indulásomat, és majd aztán az érkezésemet. Felmentem twitterre, kicsit körülnéztem, milyen új hírek vannak, más bandák oldalait is megnézegettem, ami kicsit felvidított. Elterelte a figyelmemet...

-Arrébb csusszanna? -hallottam meg egy ismerősen csengő hangot

Felkaptam a fejemet, majd mikor megláttam az előttem állót, felpattantam, és már könnyeimet hullajtva a nyakába ugrottam.

-Annyira sajnálom...annyira. Ne haragudj Rám! Tudtam, hogy nem fogok csalódni benned! -sírtam, és egyre csak szorítottam magamhoz, a számomra borzasztóan fontos személyt

-Semmi baj! Megértem a helyzetedet! Na de...engedj egy kicsit...megfojtasz. -nevetett halkan

-Bocs...Szeretlek, ugye tudod!?

-Tudom...én is téged, Törpe! -ölelt meg legjobb barátnőm, majd leült velem a padra

Kis ideig csak bámultunk magunk elé, de végül a kínosnak ható csendet ő törte meg egy kérdéssel.

-És...mikor indul a gép?

-Egy órán belül...

-Jól meggondoltad ezt? Lakhatnál nálam is...

-Teljesen biztos vagyok a döntésemben. -hazudtam...rohadtul nem vagyok benne biztos...

*Háromnegyed órával később*

"Az európai járat negyed órán belül elindul. Kérjük a kedves utasainkat, fáradjanak az ellenőrző kapukhoz!"

Mikor felcsendült a mondat, összerándult a gyomrom, és sajnálkozón Rinre néztem.

-Hát...azt hiszem itt az ideje a búcsúzkodásnak.

-Vigyázz magadra! -ölelt magához ChaeRin amit rögtön viszonoztam

Könnyes szemekkel váltam el tőle, és egy szusszantás kíséretében vettem magamhoz csomagjaimat, és intettem neki. A hosszú, több méteres sor végére álltam, és vártam a soromra.

Innen...nincs visszaút.

*Jimin szemszögéből*

Különös módon, hét óra előtt pár perccel ébredtem. Nem tudtam mi ennek az oka, de mintha éreztem volna, meg kell tennem...

Kiszálltam az ágyból, majd az ajtóhoz sétálva kiléptem azon. Meglepve tapasztaltam, hogy az egész banda a nappaliban ül. Még csak rám se néznek...mi történt?

-Jó reggelt! Miért olyan mindenki mint a mosott szar?

Yoongi értetlenkedve nézett fel rám, majd hirtelen felugrott a kanapéról, és nekilökött a falnak.

-Van képed megkérdezni? Van!? Mit képzelsz magadról? Hogy lehet ekkora a pofád? -hozzám vágott egy papír cetlit, amit nem igazán értettem

Kissé megijedtem tőle...soha nem kiabált még így velem.

Széthajtottam a lapot, és elkezdtem olvasni, a szöveget, ami rá volt írva:

"Először is...szeretném, ha nem utálnátok meg sem engem, sem Jimint!

Hogy ezt miért mondom?
Mire felkeltek, már nem leszek itt, és remélhetőleg Koreában sem.

Sajnálom, hogy nem szóltam, de nem akartam, hogy esetleg marasztalni próbáljatok. Nehezemre esett így is lelépni, de végül nagy szenvedések árán sikerült. Az egészről csak Nam tudott, és kérlek titeket, ne haragudjatok Rá! Megkértem, ne szóljon nektek!

Köszönöm, hogy veletek, Bangtannel tölthettem el ezt az időszakot...éreztem magam jól, és kevésbé jól, de a szép emlékeket örökké őrizni fogom! Vigyázzatok magatokra, én is így fogok tenni!

A kapcsolatot majd remélem tartjuk! Sziasztok!~ 
-Sophie-"

Egy könnycsepp gördült le szememből, majd erősen összegyűrve a papírt, galacsinná, idegesen trappolva törtem be a szobámba. Felkaptam magamra egy nadrágot, pólót, zoknit, amilyen gyorsan csak lehetett. A fürdőszobába szaladtam, kezdtem valamit a fejemmel, és a bakancsomat felhúzva, szinte rohantam a bejárati ajtóig.

-Hova mész? -kérdezte Nam

-Visszaszerzek egy számomra fontos személyt!

Kimentem az utcára, és fogtam egy taxit. Megadtam neki a címet, és már indult is.

-Kicsit nem lehetne gyorsabban?

-Uram, dugóba keveredtünk, nem tudunk tovább haladni.

Elmormoltam idegességemben egy pár szép szót, kiszálltam a járműből, és futni kezdtem. Ahogy csak bírtam, szedtem a lábaimat, ismételgettem magamban a "bal, jobb, bal, jobb"-at, csak hogy segítsen, hajtson még jobban.

Az egyik sarkon befordulva, már láttam a célomat, és nem érdekelt a sok ARMY "OPPA" kiáltása, figyelmen kívül hagytam mindet. Egy dolog éltetett: Sophie.

Az ajtónál sem álltam meg, egyenesen befutottam a repülőtérre. Egy maratonnyit futottam, de ez érdekelt a legkevésbé...

Szemeimmel mindenhol csak őt kerestem, de nem találtam. Nem láttam...

Szinte fellöktem az embereket, úgy durakodtam közöttük. Biztos kaptam is jó néhány rosszalló pillantást, de nem érdekel.

- "Az európai járat negyed órán belül elindul. Kérjük a kedves utasainkat, fáradjanak az ellenőrző kapukhoz!" -amint meghallottam az idegesítő hangot, még jobban begyorsítottam, és forgattam fejemet amerre csak tudtam

Ekkor megpillantottam Rint. Azonnal hozzárohantam, és megfogva a karját, magam felé fordítottam.

-Hol van!?

-Jimin!? Mit keresel te itt?

-Azt kérdeztem hol van!? -kiabáltam, ő pedig az ellenőrző kapukra mutatott

Közelebb mentem, futólépésben, és megpillantottam. Már épp álltak volna be mögé az emberek, de félre löktem őket, neki pedig elkaptam a csuklóját, kihúztam a sorból, és egyenesen magamhoz rántottam. Szorosan karjaimba zártam, és könnyeim szabad akaratra váltva, elkezdtek patakként folyni arcom felületén lefelé.

Nem tudom mitől.

Talán a megkönnyebbüléstől, azért, amiért elértem a célomat. A boldogságtól.

-Jimin!?

-Sajnálom Sophie! Egy aljadék voltam! Egy utolsó aljas féreg, amiért játszottam veled! Nem tudom elmondani, mennyire sajnálom, de szeretném jóvá tenni. Szeretném újrakezdeni azt, ami még el sem kezdődött.

Szeretlek Sophie! -folytak könnyeim, megállíthatatlanul

E kis idő alatt, már kamerák százai kattogtak körülöttünk, de nem érdekelt egyik sem.

Arcának két oldalát tenyereim közé fogtam, és fejemet oldalra döntve hajoltam rá puha ajkaira, hogy sokadjára megízleljem azokat, és a mennyországba repítsenek.

Akkora tuskó voltam...akkora szerencsétlen, utolsó szemétláda. Meg sem érdemlem, hogy ez a lány megbocsájtson.

Megérdemelném, hogy most ellökjön magától, és felszálljon arra a gépre, majd hazamenjen vele.

De nem!

Ehelyett viszonozta a gesztusomat, és a nyakamba karolva húzott közelebb magához.

Szenvedélyes csókot folytattunk, nyelveink érzéki táncot lejtettek, és felbecsülhetetlenül boldog voltam.

Hosszas percek után váltunk csak el egymástól, de ami ezek után következett, csak még szebb volt.

-Én is szeretlek, Jimin. Nagyon régóta szeretném már ezt elmondani neked...de nem volt bátorságom.

-Egy cipőben jártunk...jártunk. -kuncogtam, majd újra ajkaira tapadtam.